Házszabályok

Házszabályok

Házirend

Az évek során szerzett tapasztalataink alapján gyüjtöttük össze az együttélés szabályain felül betartandó házszabályokat.

  • Panziónkban, minden közösségi és magántérben, illetve a medence környékén is tilos a dohányzás! Dohányozni csak a kerthelyiségben, illetve a kijelölt dohányzóhelyeken szabad. Tiltott helyen való dohányzás esetén €200 pótdíjat számítunk fel, melyből a szagmentesítés és az extra takarítás költségeit téríti meg a szabály megszegője.
  • A kerthelyiségben van lehetőség italfogyasztásra, melyhez használhatnak üvegpoharat, de azt a kert többi részébe, a medencébe vagy annak környékére vinni szigorúan tilos! 
  • Megkérjük kedves vendégeinket, hogy a boltból, vagy otthonról hozott italaikat a szobáikban fogyasszák el, mert a kertben és a kerthelyiségben kintről hozott italok fogyasztása esetén "asztalfoglalási" díjat számítunk fel. Külön térítés ellenében biztosítunk tányért, evőeszközt, poharat, ha a kerthelyiségben, kellemes zöld környezetben szeretnék otthonról hozott ételeiket, italaikat elfogyasztani.
  • Vendégkörünk igényeinek megfelelően "kiskedvenceket", háziállatokat térítés ellenében sem fogadunk! A környék csendje, és a többi vendég nyugalma érdekében kutyák sem a parkoló autóban, sem kennelben nem helyezhetők el!
  • Panziónk egyik különleges tulajdonsága, hogy a belváros közelében található, mégis csendes, nyugodt környezet veszi körül. Vendégeink többsége ezért is választ minket. Kérjük Ön is tartsa ezt tiszteletben! A környék csendje és a többi vendég nyugalma érdekében kerüljék a hangos beszédet, ne hallgassanak hangos zenét, illetve telefonbeszélgetéseiket se intézzék kihangosítva! Ne húzzák le bőröndjeiket robajjal a lépcsőn, hanem emeljék fel, és úgy hozzák le azokat! A parkolóban éjszaka ne húzzák, hanem felemelve vigyék gurulós bőröndjeiket, így nem zavarják a többi vendég nyugalmát.
  • Hibás görgővel rendelkező bőröndjeikkel ne karcolják végig a szőnyeget, hanem megemelve mozgassák, hogy kizárják a károkozást! Ezáltal elkerülhető a javítási költség, melyet a kár okozójának kell megtérítenie.
  • A parkoló kapuja dudálásra nem nyílik ki! Kérem fáradjanak be a recepcióra, és jelezzék kollégánknak, hogy szeretnének autóval be- vagy kiállni.
  • A szülők (vagy az értük felelős személyek) felelősek kiskorú gyermekeik cselekedeteiért és viselkedéséért.
Házirend

Amit vendégeink rólunk mondtak.

Kérdése van? Írjon nekünk!

Foglaláshoz használja a fenti "FOGLALÁS" gombot!

A csillaggal jelölt mezők kitöltése kötelező!